Út a nagyhegyesi földgázkitörésig és annak következményei 

id. Ősz Árpád

Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület

Kőolaj- Földgáz és Vízbányászati Szakosztály

elnök 

Mélyen Tisztelt Nagyhegyesiek!

Tisztelt Vendégek!

Kedves Barátaim!

Kollégák! 

A Nagyalföld végtelen síkja az erdélyi földgáz megtalálása óta fokozottan foglalkoztatta a szénhidrogén-kutató szakemberek képzeletét. A nagyalföldi artézi fúrásokból a vízzel együtt számos helyen némi földgáz is áramlott a felszínre. A falusi kutak körül esténként vízért gyülekező fiatalok gyakran bámulták a lángra gyújtott gáz játékosan táncoló lidércfényét, amíg egy erősebb fuvallat ki nem oltotta a kékes-vörhenyes lángocskákat. Egy-két helyen lámpát táplált a gáz, sőt néhol még malmot is hajtott kezdetleges gázmotorok hajtóanyagaként. 

Sokszor tanakodtak az emberek. Milyen sok földgázt rejthet a Nagyalföld mélye? Ha sikerülne felkutatni; fényt, meleget, energiát juttatna a nagyalföldi városoknak, falvaknak és nem kellene kukorica- meg napraforgószárral, szalmával fűteni a búbos kemencét… 

Az erdélyi (kissármási) földgáz feltárása után úgy gondolták a kutatók, hogy az erdélyi sósformáció nagy vastagságban megvan a Nagyalföld belsejében is a fiatal rétegek alatt és valószínű, hogy kedvező csapdák létezése esetén nagy mennyiségben tartalmaz kőolajat vagy földgázt. A kutatást 1917-ben elindították. A gravitációs mérések Hortobágyon és Hajdúszoboszló közelében reményteljes szerkezetet mutattak ki, ezek párhuzamos megfúrását határozták el. A Nagy-Hortobágy-1. számú fúrás lemélyítését 1918-ban kezdték meg, s ezzel elindult a nagyalföldi szénhidrogén-kutatás. Az 1115,4 méter mély kút csupán enyhén sós vizet tárt fel gyenge gáznyomokkal. A másik, hajdúszoboszlói fúrás lemélyítésére azonban a román megszállás miatt nem került sor. 

A sikertelen hortobágyi fúrás lemélyítése után a kutatómunka 1923-ig szünetelt, és csak azután tértek vissza a Nagyalföldre, ezúttal ismét Hajdúszoboszló környékére. A fúrásokat nem az 1918-ban kijelölt helyen, hanem néhány kilométerrel távolabb, Hajdúszoboszló község mellett mélyítették. A Hajdúszoboszló-I. és –II. fúrás – ez utóbbi a 2032 méter mélységével 1930-ban az ország legmélyebb fúrása volt – gyengén gázos meleg vizet tártak fel. A néhány ezer köbméter gáz is nagy lelkesedést keltett. Megfelelő berendezésekkel leválasztották a víztől, és palackozva a magyar királyi államvasutak személykocsijainak világítására használták. Egy törpeerőmű pedig öt községet látott el villamos árammal. A lelkes magyar mérnökök bebizonyították, hogy a keveset is meg kell becsülni, mert kellő körültekintéssel azt is lehet gazdaságosan hasznosítani. Erről a tanulságról sajnos később megfeledkeztek, amikor a dél-zalai kőolajmezők fáklyáin – igaz ugyan, hogy amerikai irányítással – sok millió köbméter földgáz égett el hasztalanul. A meleg artézi vizet gyógyfürdő létesítésére használták fel. A gyógyulást, pihenést, üdülést kereső vendég jólétet hozott a falu, illetve a későbbi város lakosainak. 

A Dunától keletre összesen 19, a nagyalföldi kincstári kutatások keretében 1918-1934 között 10 fúrás mélyült. Valamennyi enyhén sós, kissé gázos meleg vizet tárt fel. A kőolajbányászat minden olyan kutatófúrást felajánlott közhasznú célokra, amely szénhidrogéneket nem talált, de nagy mennyiségű termális vizet tárt fel. Számos ilyen kút virágzó gyógyfürdők létesítését tette lehetővé a Hajdúszoboszlóin kívül, mint például Bükkszék, Karcag-Berekfürdő, Zsórifürdő, Cserkeszőlő, Tiszakécske stb., máshol pedig melegházakat, fóliasátor-telepeket fűtenek a melegvízzel.  

Harminchat évvel később a pajzán bányakobold itt Nagyhegyesen is bemutatta, hogy a bányászszerencse menyire szeszélyes. 

Az Országos Kőolajipari Tröszt 1958-ban szeizmikus méréseket végeztetett a gravitációs mérés által Hajdúszoboszló és Nagyhegyes közelében kimutatott szerkezeten. A mérések a szerkezet tetőpontját az 1918-ban kitűzött fúrástól 6 kilométerrel délebbre mutatták ki. Az ide telepített Hajdúszoboszló-1. számú fúrás 1959-ben gazdag földgáztelepeket harántolt. A mező hazai mértékben nagynak bizonyult, de kőolajat nem tartalmazott. 

Az ország akkor legjelentősebb földgáz-előfordulásának megkutatása, a termelő kutak lemélyítése, kivizsgálása és kiképzése sok gondot okozott. Sekély mélység, viszonylagos túlnyomásos rétegek, nehéz fúrhatóság, iszapveszteség – mind olyan tényező, amelyek párosulva a nem kellő technikai felszereltséggel, kisebb-nagyobb zavarokat okoztak a munkában. Ezek között legsúlyosabbnak feltétlenül a földgázkitörések számítanak, amelyek igen komoly anyagi károkat okoztak. Az 1959-ben és 1960-ban történt földgáz kitörések- és kifúvások – Hajdúszoboszló-2., -6., -12. és -20. számú kutak – elfojtása nem okozott különösebb nehézséget. 

A mezőbővítés során telepítették meg 1961-ben a Hajdúszoboszló-36. számú fúrást Nagyhegyes környékén – itt a kráter helyén – az 1918-ban kijelölt fúrópont közvetlen közelében, ahol hajdúszoboszlói földgázmező és egyben a Nagyalföld egyik legnagyobb gázkitörése következett be. 1961. augusztus 23-án 9 órakor a fúrólyukból történt kiépítés közben az egyensúly megbomlott, a kút termelni kezdett, elemi erővel tört fel a földgáz. A kitörésgátlókat többszöri próbálkozás után 17 órakor sikerült tökéletesen bezárni, s a lezárás után a csőfejen semmiféle gázszivárgás nem volt észlelhető. Ezzel a kitörés felszámolása tulajdonképpen befejeződött. 

Azonban a nagy nyomással feltörő földgáz a kúton kívül oldalirányban is utat talált magának a laza felszínközeli rétegekbe. 20 óra 30 perckor a tartalék iszapgödörben gázbuborékolás jelentkezett, ez kezdetben kismértékű volt, látszott azonban, hogy fokozatosan és egyre inkább erősödik. Másfél óra múlva a fúrólyuktól 5 méter távolságban egy 500 méter hosszú repedés keletkezett, amely mentén feltört, majd augusztus 24-én 5 óra 45 perckor öngyulladás következtében belobbant a földgáz és a tűz pillanatok alatt kiterjedt a repedés teljes hosszára. A kitörés további menete alatt kialakult a főkráter, valamint kettő kisebb kráter is. A kráterekből nagy mennyiségű földgáz tört fel, igen nagy mennyiségű rétegtörmeléket hozva magával. 11 óra 30 perckor a fúrótorony eldőlt és eltűnt a főkráterben, a fúróberendezés elpusztult. Ezen a napon a kráterek működése teljes intenzitással folyt és a lángok magassága meghaladta a 100 métert. A főkráter működése folyamán egy ellipszis alakú töltést épített maga köré, melynek méreteire jellemző, hogy hossza 250, szélessége 150 méter, magassága pedig 6-7 méter volt. A kihordott törmeléket a gáz több száz méter magasra felemelte és ennek nyomai a későbbiek folyamán 5-6 kilométer távolságban is fellelhetők voltak. Augusztus 26-án a főkráter működése, 29-én pedig a teljes földgázkitörés megszűnt. Mindhárom kráterben enyhe gázszivárgás volt tapasztalható még 5-6 napig, majd a kitörés rétegomlás következtében teljesen megszűnt. 

A szerencsétlenség annak ellenére bekövetkezett, hogy ezt a kutat az akkori legkorszerűbb módszerekkel fúrták. Ha régi, kezdetleges módszerekkel nyitották volna meg a földgáztelepeket, ennél sokkal nagyobb tragédia is történhetett volna. Ezért talán szerencse, hogy 1923-ban nem ezen a helyen fúrták meg a Hajdúszoboszló-I. számú kutat. Az átfúrt földgáztelepek tartalmának egy része elárasztotta a felső kis mélységű, laza homokrétegeket. Ezek a kóbor gázok még továbbra is sok gondot okoztak, mivel váratlan kitöréseket idéztek elő (Hajdúszoboszló-50.,-55.,-77.), s amelyek kétszer is (Hajdúszoboszló-59.,-163.) az egész fúróberendezést nyomtalanul elnyelték. 

A kút közelében lefúrták a Hajdúszoboszló-36/a. mentesítő kutat és 3 megfigyelő sekély kutat is, s ezek jelezték, hogy 30 méter mélységtől kezdve a homokrétegek földgázzal telítettek. Ellenintézkedésként 1961 szeptemberétől kezdve a főkráterbe felülről vizet tápláltak be. Majd a felső rétegekbe átfejtődött földgáz lecsapolására, kitermelésére több kutat is létesítettek. 

A hajdúszoboszlói földgázmező 1959-től kezdődött kutatási és feltárási időszakának kezdetén – elsősorban Nagyhegyesen - bekövetkező fölgázkitörések következményeként a mezőben dolgozó valamennyi berendezést a lehető legrövidebb időn belül ellátták korszerű kitörésgátlókkal, módosították a kútszerkezetet és a fúrási technológiát, megszigorították a technológiai és ellenőrzési fegyelmet, utasítás készült a kitörések megelőzésére és elhárítására, és ennek hatására a Nagyalföldön és a Dunántúlon megalakultak – a későbbi egységes – kitörésvédelmi szervezet csapatai. 

Befejezésül Eötvös Lórándnak, akinek torziósinga gravitációs méréseivel az egész nagyalföldi szénhidrogén kutatás elindult, az 1901-ben, az akadémiai elnöki megnyitójában elhangzott szavait idézem: „Itt lábaink alatt terjed el, hegyek koszorújával övezve, az Alföld rónasága. A nehézség lesimítván, kedve szerint formálta felületét. Vajon milyen alakot adott neki? Micsoda hegyeket temetett el és mélységeket töltött ki lazább anyagokkal, amíg létrejött ez az aranykalásztermő, a magyar nemzetet éltető róna? Amíg rajta járok, amíg kenyerét eszem, erre szeretnék még megfelelni.” 

Köszönöm megtisztelő figyelmüket! 

Forrás:

{1} Szurovy Géza: A kőolaj regénye. Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, 1993.

{2} Csath Béla: (Ötven) 50 évvel ezelőtt indult meg a szénhidrogén-kutatás Hajdúszoboszlón. BKL Kőolaj és Földgáz, 1974, 353.

{3} Csiky Gábor: 50 éves a magyar kőolajbányászat. Kőolaj- és földgázkutatások Magyarországon. Természet Világa. 1987. 7. 118. évf. 250.

{4} Hegyi Ferenc: A hajdúszoboszlói földgázkitörések tapasztalatai. BKL Kőolaj és Földgáz, 1969, 238.

{5} Buda Ernő – Götz Tibor – id. Ősz Árpád: A magyarországi kőolaj-, földgáz-, szén-dioxid-, gőz- és forróvíz-kitörések elhárításának története 1909 – 2000 között. BKL Kőolaj és Földgáz, 2004, 113.